Erdődy Kajetán gyerekei

197 évvel ezelőtt, 1826-ban ezen a napon született Erdődy Eugénia, Festetics II. György felesége, Festetics II. Tasziló édesanyja és a nemsokára 83. születésnapját ünneplő Festetics IV. György dédanyja.

Az Erdődy-család

Erdődy Eugénia grófnő szülei Erdődy Kajetán Maria Miklós Ferenc gróf és Ernestine Johanna Baptista von Lerchenfeld-Prennberg grófnő voltak. Ő volt szülei negyedik gyermeke. Testvéreivel együtt 1838-ban készítettek róluk egy festményt,  ahol Eugénia a kép bal oldalán guggol, átölelve Zsófia kishúgát, mellettük Tamás öccse látható. A nagylányok, Mária, Franciska és Karolina a kép középpontjában láthatók, míg Ferenc Ernesztina bölcsője mellett áll a kép jobb oldalán.

Édesapja, Kajetán építette a család dobai kastélyát az 1830-as években, amely egy szép arborétum közepén található. Ma a kastély műemléki védelem alatt áll, szanatórium működik benne. A kastélyt körülvevő park szintén védett.

Eugénia kislány korában szívesen festett. 1841-ben például lefestette testvéreit, Tamást, Ernesztinát és Zsófiát. Ezek a vízfestményeket a Történelmi Képcsarnok grafikai gyűjteményében őrizték, ahogy ezt az 1915-ben kiadott, Magyar képzőművészek lexikonában olvshatjuk.

A Festetics család tagjaként

Erdődy Eugénia 1849-ben 23 éves korában lett Festetics II. György felesége. Ekkor a férj a Festetics-birtokok közül a keszthelyi, a balatonszentgyörgyi és a sági birtokok kivételével minden birtokot felügyelt és megpróbálta az apjától, Festetics Lászlótól örökölt több milliós adósságot rendezni. Házasságuk példás volt, Eugénia grófnő mindenben támogatta a férjét, legyen szó a magyar gazdaság fejlesztéséről, vagy éppen a politikai életben betöltött szerepéről.

A kép forrása:

Kiemelt kép. A képen az Erdődy-gyerekek láthatók 1838-ban. A kép Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban látható.

A kép forrása: a  http://mek.oszk.hu/01900/01903/html/index2108.html oldalon található.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük